Rólunk

MI Magyar Ifjakként elhatároztuk, hogy nem fogunk tétlenül ülni a négy fal között a szobánkban a számítógép mellett és a közönyösség kényelmét választva érdektelenül állni a közélet változó időjárásában. Tavaszias hangunk, szavunk és tettünk az, amellyel fel akarjuk hívni a magyar társadalom – elsősorban az ifjúság – figyelmét súlyos problémáinkra. Megkérdezhetjük magunktól például azt, hogy szeretjük-e azt, ami magyar? Feltétel nélkül szeretjük-e egymást, gondolunk-e a határon túl élő nemzettársainkra a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és az óceánokon túl? Számunkra a magyar nemzet fogalma nem a köznyelvben használt politika tárgya. Mi nem a felelőtlen, zajos tömeg vagyunk, amelyből a mámortól megrészegült „vesszentrianon” üvölt. Mi nem a facebookon létező kommenthuszárok gyülekezete vagyunk, akik nézeteltérés miatt a magyar honfitársukat melegebb éghajlatra küldik el. Valami baj van velünk. Elfelejtettük hogyan kell egymáshoz emberként szólnunk, hogyan kell egymást megértenünk és szeretnünk ebben a „szép, fejlett új világban”.
2013-ban alakult meg és mutatkozott be Egyesületünk a közösségépítés, az értékteremtés és -megőrzés, a hagyományápolás és az akció jellegű cselekedetek gondolatától inspirálva. Egyszerű lánglelkű fiatalok vagyunk, akik hisznek abban, hogy mi, magyarok szerethetjük egymást egyszer, egy nemzetként. Célunk a közösségvállalás, az összefogás – egyik példaképünk, Reményik Sándor szavaival élve – „párttalanul és politikátlanul”. Büszkék vagyunk arra, hogy 2015-ben Egyesületünk vehette át a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” díjat, Balog Zoltán miniszter úrtól. Hazánkat és szülőföldünket egészségesen és felelősségteljesen szeretve, polgári és keresztény értékekkel igyekszünk hangunkat hallatni és üzenetünket közvetíteni a világ magyarságának. Ezt az üzenetet Tamási Áron fogalmazta meg a legkézenfekvőbben: „Keressétek, ami összeköt, és nem, ami elválaszt”. Határozottan, mégis ösztönösen! Komolysággal, mégis ifjúsággal!
Keressétek, ami összeköt, és nem, ami elválaszt.
Határozottan, mégis ösztönösen! Komolysággal, mégis ifjúsággal!

Programjaink,
Kezdeményezéseink

Társulatunk

Elnökség tagjai

  • Hornyák Dávid főtitkár
  • Kavecsánszki Ádám elnök
  • Hornyák Orsolya pénzügyi titkár

A Nemzeti Összetartozás Lángja

„Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven...”

2013. október 02-án, Sárospatakon került felavatásra és megáldásra az Összetartozás Fáklyája a történelmi egyházak képviselőinek (Belme László nyírbélteki parochus és Kassai Gyula lévai református lelkipásztor) a közreműködésével. A fából készült faragott fáklyát Sárosi Tibor fafaragó művész készítette. A Fáklya hordozója az Összetartozás Lángjának, mely jelképe összetartozásunknak és nemzetünk egységének. Célunk, hogy a Láng minél több magyar közösséghez eljuthasson, hogy azt ne csak őrizzük, hanem át és továbbadhassuk határon, óceánon innen és túl… és, hogy ezek a picike tüzek egyszer összefogjanak egy nagy láncba, ahogy Reményik fogalmaz:
Nagy magyar télben picike tüzek, 

Soh'se volt olyan máglya, 

Mintha most ez a sok-sok titkos láng 

Összefogna egy láncba……!
Merre járt eddig a láng?

Védnökeink